Georges Danton

Élete

Édesapja egy köztiszteletben álló, de szegény ügyvéd, Jacques Danton volt. Édesanyját Marie-Madeleine Camus-nek hívták.
Kiskorában állatok felöklelték, ezért az arca komolyan megsérült, ami a himlő megmaradt helyével párosulva elcsúfította őt. 

1787-ben feleségül vette Antoinette Gabrielle Charpentiert, egy párizsi kávéház tulajdonosának a lányát, akitől három gyereke született. Egyik gyereke, a fia, még csecsemőként meghalt. 
Antoinette 1793-ban elhunyt, Danton pedig újra megnősült, elvette Louise Sébastienne-t, egy parlamenti teremőr lányát.  

A forradalom vezérszónoka

Georges Danton erőteljes testalkata, hatalmas termete a szónoki emelvényen páratlan erőt sugárzott. Az arca ugyan rút és himlőhelyes volt, de tekintete éles, és merész, beszéde pedig megragadó. Néhány hét alatt a párizsi felkelők bálványa lett. 
A tömeget 1789. július 14-én a Bastille ostromára buzdította.
A Cordelies-körzet elnökévé választották, majd megalapították a Cordeliers klubot. 
Hatalmas befolyást szerzett a forradalmi klubokban.
1791-re barátja Camille Desmoulins, a költő Fabred’Eglantine és Jean-Paul Marat társaságában a forradalom radikális szárnyának hangadójává vált. Fő követelésük, hogy a monarchia a nép felügyelete alá kerüljön.
A király szökése után nyilvánvalóvá vált, hogy az események további radikalizálódáshoz vezetnek. 

Danton csillaga felível

1791 júliusától Danton már nyíltan követelte a köztársaság kikiáltását. Ugyanakkor a jakobinus párt a király trónfosztása mellett tört pálcát. Az események alakulása és az erősődő szélsőséges hangok hatására a megrettent monarchista párt akcióba lépett és július 15-én a nemzetgyűlés megerősítette a királyság intézményét, a király személyét pedig sérthetetlennek nyilvánította. 

1791. július 17-ére a Cordeliers tüntetést szervezett a Mars-mezőre, ahol LaFayette vezényelte nemzetőrség tüzet nyitott a tömegre. Ez a forradalom radikalizálódásához vezetett. 
1791. október folyamán Dantont az akkor alakuló nemzetgyűlés tagjává választották, és még ebben az évben helyettes ügyész lett. 

1792. augusztus 10-én a monarchia megbukott, a király hatalmát felfüggesztették, Danton lépett elő az Ideiglenes Végrehajtó Tanács központi figurájává. Ez a tanács volt ekkor Franciaország legfőbb kormányzó szerve. 
Danton igazságügyminiszteri mandátuma idején, szeptember első napjaiban zajlott le a forradalmi terror első spontán akciója, melynek során Párizsban több mint 1300 foglyot lemészároltak a börtönökben. A vérengzés célja az volt, hogy a királypárti polgárságot rémületbe ejtsék és ne moccanjon többé. Ezt sikerült is megvalósítaniuk. 

1792: Veszélyben a haza

A forradalmi seregek Verunnél súlyos vereséget szenvedtek a poroszoktól, a pánikba esett forradalmi tömegek véres akcióját senki sem tudta megakadályozni. Megindult az önkéntesek toborzása.
Danton a szónoki emelvényről sosem látott hévvel és erővel tüzelte a hallgatóságát, hogy siessenek a haza védelmére. Elkezdte Párizs védelmét újjászervezni. 
1792. szeptember 20-án a francia önkéntes hadsereg győzelmet aratott a poroszok fölött, ami Danton személyes sikere is volt. 

Halálos párharc Roberspierre-rel

Bár a személyes sikerek hatalmas dicsfénnyel övezték személyét a nép körében, Dantonnak nem sikerült tartósan a forradalmi mozgalom élén maradnia. Legnagyobb riválisa a „megvesztegethetetlen” Robespierre volt, akinek sikerült életbe léptetnie a forradalmi terror rendszerét. Danton nem mert sokáig nyíltan fellépni a jakobinus párt túlkapásaival szemben.
Az első Közjóléti Bizottság megalakulásakor hiábavaló kísérletet tett arra, hogy enyhítse a feszültséget a jakobinusok (hegypárt) és a Gironde között.
1794-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy síkraszálljon a vérontás beszüntetése mellett, Robespierre pedig azonnal lecsapott a mérsékelt fordulatot követelő Dantonra. Árulással vádolta meg. 

1794. március 30-án letartóztatták Dantont, Camille Desmoulins, Fabre d’Églantine és számos más híve társaságában. Számot kellett adnia az árulásáról a forradalmi törvényszék előtt. Danton dörgedelmes szónoklatokban védte magát és olyan hévvel támadta bíráit, hogy azok inkább a távollétében folytatták le a perét. 

Danton bátran viselkedett, de a bírákkal éreztette a megvetését. A halálos ítélet után így kiáltott fel: „Néhány gyáva haramiának áldoznak fel bennünket, de nem sokáig fogják győzelmük gyümölcseit élvezni. Magam után vonszolom majd Roberspierre-t. A gyávát! Csakis én tudtam volna őt megmenteni.” Miközben a vérpadra vitték, Robespierre házánál így kiáltott fel: „Követni fogsz ezen az úton!