Julianus barát első útja

Julianus első útja

Béla herceg költségén Julianus domonkos szerzetes 1235 tavaszán keletre indult három rendtársával. Gondosan áttanulmányozták a krónikák őshazáról szóló hiradásait, majd ezek nyomán először a Kaukázustól északra mentek. Itt fél évet töltöttek el, de nem találkoztak magyarokkal. Ketten hazatértek, ketten pedig – Julianus és Gerhardus – mohamedán kereskedőkhöz csatlakozva a volgai Bolgárország felé vették útjukat. Oda azonban már csak Julianus érkezett meg, szerzetestársa útközben meghalt. A volgai bolgárok földjén Julianus rátalált a keleti magyarokra. Beszámolóját egy rendtársa jegyezte le:

Julianus első útjáról készült jelentés 1237-ből

Nagy-Magyarország dolgáról, melyet Riccardus fráter szerzett IX. Gergely idejében

Ezután Julianus barát, aki egyedül maradt, nem tudva, hogy miként juthat tovább, szolgája lett egy mohamedán papnak és feleségének, akik Nagy-Bolgárországba^* készültek utazni, s meg is érkeztek ide. Nagy-Bolgárország nagy és hatalmas ország, melynek gazdag városai vannak, de mindnyájan pogányok. Ebben az országban nyilvánosan beszélik, hogy rövidesen kereszténnyé kell lenniük, és a római egyháznak kell alávetni magukat, de annak napját, mint mondják, nem tudják – mert így hallották bölcseiktől.

Ennek az országnak^* egyik nagy városában, mely állítólag ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy magyar nőt talált, aki a keresett földről erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen, s azt állította, hogy kétnapi járóföldre biztosan megtalálhatja azokat a magyarokat, akiket keresett. Így is történt.

(4) Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett^*. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük^*; megértették őt, és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványt sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővelkednek, és igen bátrak harcban. A régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla.

A tatár nép szomszédos velük, de ezek a tatárok, harcba bocsátkozva velük, nem tudták őket háborúban legyőzni, sőt az első csatában vereséget szenvedtek^*. Ezért barátokká és fegyvertársakká fogadták őket, úgyhogy együttesen tizenöt tartományt teljesen elpusztítottak. A magyaroknak ezen a földjén az említett barát találkozott tatárokkal^* és a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul^* és tatárul. Ő azt mondta, hogy a tatár sereg, amely ide ötnapi járóföldre helyezkedett el, Németország ellen készül menni, de várnak egy másik sereget, amelyet a perzsák legyőzésére^* küldtek. Ugyanő azt is mondotta, hogy a tatárok földjén túl él egy nagy nép^*, minden emberi fajtánál magasabb és nagyobb, ezeknek fejük oly nagy, hogy semmi módon nem illik testükre. Ugyanez a nép a földjéről ki akar jönni, hogy mindazok ellen harcoljon, aki csak ellenáll, és elpusztítson minden országot, amelyet csak le tud igázni.

(5) A barát, mindezt megtudva, jóllehet a magyarok kérték, hogy maradjon, nem vállalta, két okból. Először azért, mert ha a pogányok országaiban^* és Oroszországban, melyek a keresztény magyarok és emezek között fekszenek, híre menne, hogy ezeket a katolikus hitre térítik, nyugtalanná válnának, és talán ettől kezdve minden utat elzárnának, attól tartva, hogy ha ezeket amazokkal sikerülne a kereszténységben összekötni, minden közbeeső országot meghódítanának. Másodszor azért, mert elgondolta, hogy ha rövidesen meghalna vagy megbetegedne, munkája füstbe menne, minthogy sem ő nem boldogulna velük, sem magyar rendtársai nem tudnák, hogy hol található ez a nép. Mikor tehát vissza akart térni, kitanították őt ezek a magyarok egy másik útra, amelyen gyorsabban utazhat. Megindult pedig a barát hazafelé a Szent János ünnepe előtti harmadik napon^*, és néhány napi pihenőt tartva az úton, vízen és szárazföldön utazva karácsony másodnapján^* lépte át Magyarország kapuját^*, jóllehet Oroszországon és Lengyelországon át lóháton jött.

Forrás: OSZK